HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT

március 10. péntek 17.00
MAGYAR ÖRÖKSÉG – ÁTHATÁSOK – A Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Műhely Művészeti Egyesület kiállítása

 

A Fesztivál nyitó tárlata három jeles születési évforduló jegyében zajlik. Madách Imre 200, Csontváry Kosztka Tivadar 170, Ligeti György 100. Három kiváló magyar szellem, és három izgalmas műfaj – irodalom, festészet, zene – találkozási lehetőségét kínálja a kiállítás. Minden magas szintű emberi alkotótevékenység, legyen az művészet vagy tudomány, egyaránt a teremtett világ, vagyis a természet logikájára, arányrendjére, működésére és látványvilágára rezonál. Vannak közös alapok, amelyre ráhangolódva, a különböző kifejezési formák felépítik a saját verbális, hangzásbeli, vagy vizuális világképüket. A három műfaj három különböző módon vezetheti az embert a teljesség felé, de ezek az utak végül egybefonódva jelenthetik annak teljes megélését. Ennek a teljességnek a keresésére hívtuk az alkotókat, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Műhely Művészeti Egyesület tagjait.

A kiállítás áttekintést nyújt a megyében élő, képző- és iparművészek alkotói törekvéseiről és a magyar művészeti örökség jeles életműveinek máig érvényes üzenetéről, identitást erősítő hatásáról.

A kiállítást megnyitja: N. Kovács Zita, művészettörténész

 

Látogatható: március 25-ig, naponta 11-19 óráig.

március 10. péntek 19.00
Tavaszi Fesztivál Nyitóhangverseny

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nyitókoncertje

Filharmónia Kodály bérlet

Műsor:
Ligeti György: Kis szerenád
Bartók Béla: Magyar képek
Ligeti György: Concert Românesc
Nikolai Rimsky-Korsakov: Scheherezade Op. 35

Vezényel: Hollókői Huba

Közreműködik: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Belépőjegy: 5.400 Ft

március 12. vasárnap
Kecskeméti Táncmaraton

március 13. hétfő 15.00 
Paár Julcsi és Fitos Dezső Társulat: Kerekutca mesejáték

Kerekutca minden lakója – a csacsogó leányoktól, az erejüket, ügyességüket próbálgató legényekig, az öreg pásztoron át, a javasasszonyig – egytől-egyig hétköznapian furcsàk, de szerethető figurák, a közösség fontos részei, részesei. Mindenkitől meg lehet tanulni valamit, ami eligazít, végigkísér a Kerekutca ezer zegzugán.  Hiszen a zene és a tánc színes forgatagában megelevenedő falunak, a házak közt szövődő kalandoknak, egy szempillantás alatt részese lesz minden néző, hallgató, éneklő, táncoló.A Kerekutca nem csupán Varga Julcsáról és Basa Pistáról szól, sokkal inkább mindannyiunkról, gyerekekről és felnőttekről, emberi kapcsolatokról egyarànt.

Így, hát a dalt;

“Kerekutca, kicsi hàz,

Benne rózsám mit csinàlsz?”  –

is sokféleképpen énekelhetjük, ès fejezhetjük be, csak rajtunk múlik merre kanyarítjuk!

Közreműködnek:
Paár Julcsi         ének, mese
Kiss B. Ádám    ènek

a Fitos Dezső Társulat tàncosai

Továbbà:
Csernók Klára   hegedű
Takács Ádám    hegedű
Papp Endre        brácsa
Könczei Bálint   brácsa
Szabó Dániel      cimbalom
Bede Péter          fúvós hangszerek
Bognár András    nagybőgő, gardon

Rendezte ès koreografàlta: Kocsis Enikő és Fitos Dezső

Zene: Paár Julcsi

Látvàny és díszlet: Mátravölgyi Ákos

Belépőjegy: 3.000 Ft

március 14. kedd 19.00 
Mr. és Mrs.

Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!

Wendy és Jon újsághirdetés útján találkoznak: Wendy sajttal kedveskedik, Jon tánccal…

A meleg Barrie szülinapján Janet, a titkárnője különleges ajándékkal készül…

Toby harmadszor kíséri oltárhoz húgát, Angelát, közben megered a nyelvük és elered az eső…

A válófélben lévő Shelley és Bobby közös nyaralásukon nem fukarkodnak a jelzőkkel és a koktélokkal sem…

William és Diana színészházaspár…

Az Életfa Program támogatásával Peter Quilter kortárs angol szerző komédiája igazi jutalomjáték két kiváló színésznek. A Mr. és Mrs. megszületése óta hatalmas sikerrel fut világszerte, Magyarországon elsőként Verebes Linda és Pindroch Csaba bravúros alakításában láthatja a közönség. A fordulatos, hol felhőtlenül szórakoztató, hol szívbemarkoló, de mindig mélyen emberi és őszinte történet 5 jelenete a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járja körül.

És egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy két embert menthetetlenül összesodor a sors? Máshogy élnek, mást akarnak, mások a szokásaik és bogaraik – és valamiért mégsem tudnak elszakadni egymástól. Senki se csodálkozzon, ha otthon, az előadás után mintha másképp nézne tükörbe.

 

Belépő: 4.900 Ft

március 17. péntek 17.00
“TAVASZ KEREKEDIK” –Nemzedékek nemezei, Megnyitó és kiállítás

A nemez az emberiség első kelméje melynek hazája Közép -és Belső-Ázsia. Feltalálói a török és iráni nyelvű népek, mesterei a nők. Őseink erről a vidékről érkeztek, a hunok és az avarok után mi is rendelkezünk ezzel a tudással, melyet a magyar kalaposok megőriztek a 21. századig.

Ritkaság az, hogy egy családon belül három nemzedék is ugyanazon művészeti ággal foglalkozik. A nemezkészítés Kecskemétről, a Szórakaténusz Játékmúzeum Műhelyéből indult el világhódító útjára Nagy Mari és Vidák István jóvoltából.

Mindegyikük ennek a mesterségnek és művészeti ágnak egy másik oldalát mutatja be. Így láthatók többek között a kiállításon a hagyományos és újszerű nemeztakarók, hímzett nemezzsákok, selyemnemez viseleti darabok és kiegészítők, indiai selymekkel mintázott vállkendők és nemezjátékok.

KIÁLLÍTÓK

NAGY MARI – textilművész, Népművészet Mestere, MMA köztestületi tag

VIDÁK ISTVÁN – textilművész, Népművészet Mestere, Akadémikus,  MMA rendes tag

VIDÁK ANNA – textilművész, Népművészet Ifjú Mestere, MMA Művészeti Ösztöndíjas (2019-2022)

ifj. VIDÁK ISTVÁN – Nemezkészítő, Népművészet Ifjú Mestere.

Pereczes Hanna Virág

XIV. Vándorlegény Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat különdíjas

 Látogatható: április 8-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

március 17-19.
XXXII. Nemzetközi Bohém Ragtime § Jazz Fesztivál
Egyedi, családias fesztivál: a fesztivál filozófiája szerint olyan ragtime- és tradicionális jaz-zegyüttesek, szólisták lépnek fel, akik a világ legjobbjai közé tartoznak, és valamilyen szem-pontból különlegesek – stílusban, hangszerösszeállításban, repertoárban… És persze mindany-nyian bohémek!

március 17. péntek 19.00-21.30
Péntek esti gála: Swing & Rags
Bohém Ragtime Jazz Band, Vienna City Five (A)
Belépőjegy: 4.900 Ft

március 18. szombat 11.00-12.30
Délelőtti kamarajazz: Vienna City Five (A), Bohém Trió
Belépőjegy: 2.400 Ft

március 18. szombat 15.00-16.30
Délutáni kamarajazz: Swinging Quartet
Belépőjegy: 2.400 Ft

március 18. szombat 19.00-22.30
Szombat esti gála: Swing & Blues
PapaJazz, Herby’s Hornets (A)
Belépőjegy: 4.900 Ft

március 19. vasárnap 11.00-14.00 
Zárókoncert, jam session: Bohém Ragtime Jazz Band, PapaJazz, Herby’s Hornets (A)
Belépőjegy: 3.900 Ft

Bérlet az összes előadásra: 13.900 Ft

Belépők válthatók elővételben a www.bohemfesztival.hu és a www.jegy.hu oldalon (bankkár-tyás fizetéssel), valamint a Hírös Agóra pénztárában (készpénzes fizetéssel).

Támogatók: Kecskemét Megyei Jogú Város, Osztrák Kulturális Fórum, ATRA, Logall, Gép-ész Holding

március 19. vasárnap 19.00
MOBIL KONCERT TESTKÖZELBEN

Az Ars Nova Énekegyüttes lemezbemutató koncertje

Az Ars Nova Énekegyüttes rendhagyó koncert keretében mutatja be új CD albumát, amelyet kiváló hangszeres közreműködőkkel Orbán György 75. születésnapja alkalmából készített az NKA támogatásával.

A Dr. Kiss Katalin által 33 éve létrehozott, világhírre szert tevő Ars Nova évtizedek óta megkülönböztetett figyelemmel követi a szerző munkásságát és rendszeresen mutatja be műveit. Ez a negyedik szerzői lemezük már.

Kecskemét zeneszerető közönsége a Kossuth-díjas, világszerte ünnepelt zeneszerző életművében kiemelt helyszín, hiszen az Ars Nova által számtalan ősbemutatónak lehetett már fültanúja. Ezen a koncerten is találkozhatnak új darabokkal a vendégek.

Az Agora több helyszínén mozgó, interaktív koncert testközelben mutatja be Orbán zenéjét, személyét, kapcsolatát az Ars Novával és Kecskeméttel. A zene mellett vers, mozgás, vetítés, beszélgetés teszi egyedivé a koncertélményt.

Műsor:
Három Shakespeare dal:
Fancy, Come away, O, Mistress Mine

Mint sír az fehér hattyú
Zagreb unison
O Maria
Ave Maria á3
Ave Maria graziosa

Sanzonett – klarinét együttesre
Da pacem Domine
Alma redemptoris mater

Második zongora szvit
Cantico di Frate Sole

Az est házigazdája Kriskó János.

Közreműködők:
Ars Nova Énekegyüttes
Zongorán kísér: Baunoch Ágnes
Vezényel: Kiss Katalin karnagy

Szegedi Klarinét együttes
Klarinéton játszik: Maczák Áron, Burai Fanni, Frankó Dorottya, Decsi Fruzsina
Basszus klarinéton játszik: Arnold Luca, Maczák János – művészeti vezető

Zsigmond Zoltán – zongoraművész

Belépődíj: 3.500 Ft
Diákoknak és nyugdíjasoknak: 2.000 Ft

március 24. péntek 17.00
Sergő zenekar – „Március idusán” koncertszínházi előadás, táncház

 A Sergő zenekar alapelvei közt kiemelt szerepet kap a magyar népzene

minél szélesebb közönség elé való eljuttatása oly módon, hogy az a mai ember számára is befogadható legyen, magas minőségi szinten színpadra állítva.

A zenekar ennek tudatában 2022-ben álmodta és valósította meg a „Március Idusán” című koncertszínházi előadását, mely kifejezetten Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára készült.

Az előadás középpontjában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc lelkülete áll, így nem volt kérdés, hogy a költő egyik leghíresebb verse, a „Nemzeti Dal” is fontos szerepet kapjon a produkcióban.    

A darabban több vendégművész is közreműködik, mint például Nemes Tibor zenés színművész, vagy Johan János, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik vezető prímása.

A darab zenei rendezői: Deák-Volom Dávid és Kató Gábor

Belépőjegy: 1.500 Ft

március 25. szombat 19.00
Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land

 A Vági Bence által rendezett előadás az emberiség gyökereit, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba, és jeleníti meg egy illúziókkal teli térben. A produkció egy új eladóművészeti műfaj.

Belépőjegy: 6.500 Ft