FORRÁS KIADÓ: FIATALOK KÖLTÉSZETE

Kállay Eszter, Celler Kiss Tamás és Purosz Leonidasz estje

Online rendezvény

március 17. (szerda), 18 óA

Elérhetőségek:

Három fiatal, ám markáns és izgalmas hang a kortárs magyar költészetből: Kállay Eszter, Celler Kiss Tamás és Purosz Leonidasz. Mindannyian rendelkeznek kötettel, nemzedékük fontos lírikusai, s nem mellesleg a Forrás szerzői is.

Kállay Eszter 1994-ben született Budapesten, a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Versei, esszéi és kritikái magyar és nemzetközi folyóiratokban jelentek meg. A Versum szerkesztője. Első kötete Kéz a levegőben címmel 2020-ban látott napvilágot a Magvető Kiadónál.

Celler Kiss Tamás (1995, Verbász) Sinkó-díjas költő, a Híd Kör tagja, az Újvidéki Egyetem hallgatója. Első kötete Anyaméh címmel látott napvilágot a zEtna Kiadó gondozásában, 2015-ben. Második könyve megjelenés előtt áll a Fiatal Írók Szövetségénél.

Purosz Leonidasz 1996-ban született Szegeden. Szentes és Budapest után jelenleg Marosvásárhelyen tanul. Verseket ír, A városnak meg kell épülnie című kötete 2016-ban jelent meg a FISZ kiadásában, míg Egy férfi sosem hagyja félbe című, második könyve 2019-ben került publikálásra a Magvetőnél.

A beszélgetést vezeti: Pál-Kovács Sándor és Füzi Péter