ÖSSZES PROGRAM

HA Kulturális Központ

 

A Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely egy-egy emlékezetes remeke látható a Hart Folyosón elhelyezett kiállításon. Az alkotások stílusokhoz és irányzatokhoz történő elkötelezettség nélkül, teljes nyitottsággal keresik a közösségi talajú és indíttatású művészet mai lehetőségeit a kiállítás első állomásán, melyeket a közeljövőben más helyszíneken is megtekinthetnek az érdeklődők.

Látogatható: mindennap az intézmény nyitvatartási idejében.

HA Kulturális Központ

 

 

​​​​​​​A nagy érdeklődésre való tekintettel kiállítás március 21-ig látogatható.

 

Szűcs Emese festőművész & Lőrincz Luca kerámiaművész közös tárlata

Megnyitó: március 8. péntek 17.00  

A kiállítást megnyitja: A Fehér Vera, képző- és fotóművész

Finisszázs tárlatvezetéssel és táncművészeti performansszal: március 19. 17.00 Kamaraterem
Zenei közreműködő: Ulrich Gábor képzőművész

Lőrincz Luca és Szűcs Emese közös kiállításának centruma a női lét ciklikus metamorfózisát, annak működési fázisait dolgozza fel. Olyan problémákra reflektál, mint a dualisztikus létmódból eredő, két pólus közti balanszírozás, a társadalom által határozott szerepminták: így a kapott „normák” feldolgozása és újradefiniálása, a női test szexusa, annak alakváltozásai. A narratíva, amelyben a kérdések formát kapnak az agyag és vászon kifejezőjével, a női archetípus lényegi vonatkozására keres választ a feminin energia esszenciális alkalmazásával.

/Szigeti Kármen-Szofia/

Támogatók: Interkerám Kft., Gay Hussar Natural Dry Gin

HA Kulturális Központ

Megnyitó: március 14. 17.00 Kodály terem

Megnyitja: Kriskó János televíziós szerkesztő

Hegedűn közreműködik: Drozdik Attiláné és Vörös Dóra

A Kecskeméti Képzőművészek Közössége által szervezett tárlat változó tematikával, évről évre a Tavaszi Fesztivál nyitó eseménye. A választott József Attila idézet ezúttal egy tavaszt idéző, a teremtett világ lüktetésére, a megújulásra hangolódó hívó szó. A közösség alkotói tehát egyéni művészeti programjuk legfrissebb alkotásaiból válogatva mutathatják be folyton megújuló alkotói útjuk legfrissebb műveit, melyet a megyében élő művészek meghívásával teszünk nyitottabbá, nagyobb léptékűvé. 

Látogatható: április 7-ig, ünnepnapok kivételével 9-19 óra között

Katona József Könyvtár

 

A kiállítást megnyitja: ÖVEGES LÁSZLÓ, Kecskemét főépítésze, az Alapítvány a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárért kuratóriumának elnöke

Közreműködnek a LFZE Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete hallgatói, felkészítő tanáruk: ERDEI PÉTER.

Banczik Róbert kecskeméti fotóriporterként közel egy évtizede rendszeresen megörökíti fényképeken a Katona József Könyvtár programjait és szolgáltatásait, életképeket készít a könyvtár tereiben, melyek bemutatják a közgyűjteményi életet különböző aspektusait a mindennapokban. Ezekből mutatunk be válogatást olvasóink számára a Tavaszi Fesztivál időszaki kiállításán.

A kiállítás megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében: kedd-szombatig 9-18 óráig.

Református Ókollégium lépcsőinél

 

Muraközy János, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőse születésének 200. évfordulójára és Jókai Mór, Petőfi Sándor Kecskeméten töltött időszakára emlékezünk.

Ünnepi beszédet mond: Vajda Rudolf huszárhadnagy

Közreműködnek:

Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete

Kecskeméti Kodály Iskola népzene tanszakos diákjai – Vezető: Vadas László

Kecskeméti Református Egyházközség Grádics Kórusa – Karnagy: Jámbor Zsolt

Kecskemét Táncegyüttes férfi tánckara – Művészeti vezető: Lukács László

Bolyai János Gimnázium diákjai

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet Vegyeskara – Karnagy: Fűri Anna

Együttműködő partnerek:

Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat

Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportja

Neumann János Egyetem hallgatói csoportja

A program a Hírös Agóra és a Ráday Múzeum közös szervezésében valósul meg.

A részvétel díjtalan!

Kecskeméti Katona József Múzeum – Cifrapalota

 

Megnyitó: 2024. március 9. 15.00

A legnagyobb és legjelentősebb Kárpát-medencei (ökumenikus) keresztény kiállítási sorozat eddig megrendezett tizenegy felvonása során, 2002 és 2022 között, összesen 1451 (átlagosan 132) alkotást sikerült kiállítani a mindenkori zsűri után. A számok alapján tehát egyértelmű, hogy a biennálé jelentős űrt tölt be a magyarországi kiállítási palettán. Tovább emeli a jelentőségét a hozzá kapcsolódó módszeres gyűjtői tevékenység eredményeként létrejött – a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető – a keresztény témakört előtérbe helyező, immár 600 alkotást számláló, speciális gyűjteményi egység is.

A választott témát (prófécia) világunk jelenlegi helyzete teszi különösen aktuálissá, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező (háborúk, bolygónk erőforrásainak felélése, klímaváltozás, energiaválság, túlnépesedés, migráció), s ez a jövőnkbe vetett hitünket is erőteljes befolyásolja. Reisinger János irodalomtörténész szerint tíz hatalmas léptékű, évezredek eseményeit felölelő jövendölés található a Bibliában. Ezeket a perspektivikus vagy vázlatpróféciákat tovább részletezi az a mintegy hatszáz pillanatkép-prófécia, melynek egyharmada szól a Megváltónak első, másik kétharmada pedig a második eljöveteléről. A Biblia is „prófétai beszédként” határozza meg magát, melynek „egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből” (2Pét 1.20). Viszont számtalan olyan jövőkép is létezik, mely az isteni kinyilatkoztatáson (revelatio, apokalüpszisz) alapuló a próféciával, a sugalmazással (ispiratio, theopneusztosz) szemben hamis, babonás jövendölés, jóslás, divinatio. Amikor egy-egy biennálé tematikáját kiválasztjuk, egyre inkább igyekszünk tehát a világ jelenlegi problémáira is reflektálni, ezzel is elősegítve a hagyományos keresztény ikonográfiai megoldások, ábrázolások megújítását, újraértelmezését a kortárs képző- és iparművészetben.

Az eddigi biennálékról, továbbá a kapcsolódó aktuális programokról a Kecskeméti Katona József Múzeum honlapján (a Cifrapalota menüponton belül) lehet tájékozódni: https://kkjm.hu/biennale

Nyitvatartás: hétfő kivételével, kedd–vasárnap 10.00 – 17.00

Helyszín: Piaristák tere

 


9.30

„JEL” CÍMŰ SZOBOR AVATÓ ÜNNEPSÉGE

Alkotó: Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész
Elhangzik a Toborzó Kodály Zoltán Háry János című daljátékából
a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola
és a Katona József Könyvtár közös előadásában.
Vezényel: Kuna Lajos
Az avatóünnepséget követően az Arany János utcán – az Evangélikus
templom előtt – Petőfi Sándor egykori iskolájának helyszínén szavalja el
„Mi városunk, Kecskemét” című saját versét Bencsik Dávid,
a Kecskeméti Katona József Gimnázium 7. osztályos tanulója.


Helyszín: Kecskemét Főtér, Kossuth szobor


10.00

„TIED VAGYOK, TIED, HAZÁM”


A műsort szerkesztette és rendezte:
Barta Dóra
Harangozó Gyula-díjas,
érdemes művész

A megemlékezés koszorúzással zárul a Kossuth-szobornál.

Hírös Agóra Ifjúsági Otthon

 

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk.

11.00 TROMBITÁS TOBORZÓ

11.30 Kodály – Paulini – Harsányi: HÁRY JÁNOS – keresztmetszet

A nagyabonyi csárdába a híres-neves obsitos katonát, Háry Jánost várják, aki esténként „vitéz tetteinek” kalandos históriáival szórakoztatja őket…

A daljáték története közben zenei részletek hangzanak fel a műből tánccal fűszerezve.

Közreműködnek: a Chorhidea Kamarazenekar, a Kecskemét Táncegyüttes és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjai

12.30 DALIÁS FEGYVERFORGATOK

A Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete viselet- és fegyverbemutatója

11.00-13.00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK:

Báboda: Örzse és Háry báb készítése és bábos játékok

Lucifer nádparipa készítése

mézeskalács huszár díszítése írókával

huszársíp készítése agyagból

VITÉZI PRÓBÁK Napóleon serege ellen az Élményvár Játéktár játékaival

KIS HERCEGEK JÁTSZÓHÁZA baba-mama játszószoba

Részvételi díj: 1.000 Ft / gyerek, 1.500 Ft / felnőtt

 

PROGRAMOK:

március 16. szombat 18.00 – Református templom

BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL – nyitókoncert

Korál és népdal / Bach és Kodály

PETER GUY (Ausztrália) ORGONAESTJE

 

J.S. Bach – G. H. Stölzer: Bist du bei mir, BWV 508

 

J.S. Bach – d-moll toccata és fúga, BWV 565

 

J.S. Bach – Három korál az Orgelbüchlein sorozatból

            Jesu, Meine Freude, BWV 610

            Hilf, Gott, daß mir’s gelinge, BWV 624

            O mensch, bewein dein Sünde groß, BWV 622

 

  1. A. Vivaldi – J.S. Bach – a-moll concerto, BWV 593

            [Allegro]

            Adagio

            Allegro

 

Percy Whitlock: Részletek az Öt rövid darab sorozatból From Five Short Pieces (Percy Whitlock)

            Folk Tune

            Andante Tranquillo

 

Graeme Koehne: To His Servant Bach, God Grants a Final Glimpse: The Morning Star

 

Kodály Zoltán: Jövel, Szentlélek Úristen

 

Kodály Zoltán: Ite Missa Est a Missa Brevis-ből

 

A műsorban a Kodály Intézet hallgatóinak előadásában a korálok énekelt változatai is elhangzanak.

 

Közreműködik:

Kovács Zalán László – tubaművész, a Bach Mindenkinek Fesztivál igazgatója

 

valamint a Zeneakadémia Kodály Intézete hallgatói:

Meadhbh Campbell – szoprán

Lara Afrazmanech – alt

Pathorn Swasdisuk – tenor

Peter Guy – basszus

 

március 23. szombat, 18.00

BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL

A Zeneakadémia Kodály Intézete hallgatóinak rövid meglepetése: örömzene

 

 

március 25. hétfő 18.00 – Evangélikus templom

BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL

Korál és népdal / Bach és Kodály

A Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke és Kodály Intézete hallgatóinak és tanárainak koncertje

Műsoron: J.S. Bach, Kodály Zoltán és kortársaik orgonaművei, vokális és hangszeres kompozíciói

Felkészítő tanárok: Pétery Dóra, Bódiss Tamás, Enyedi Pál, Horváth Márton Levente (orgona), Rajk Judit, Tóth Orsika, Darázs Renáta, Váradi Zita és Klézli János (ének)

Ciróka Bábszínház

 

A Ziránó Színház vendégjátéka

Az Egyszer fenn… című előadás főhőse egy kacsa, egy tyúk és egy birka, akik a világon elsőként, egy hőlégballonnal tesznek kalandos utazást a levegőben, méghozzá a király parancsára… A világ első légi utasai épségben értek vissza a földre. A tyúk ugyan kicsit megviseltnek látszott, de a beható vizsgálat tisztázta, nem a magasság ártott neki, hanem az, hogy a birka rálépett. De hogy mi történt az utazás során a három légi utassal, azt senki sem tudja…

 

Családi előadás 4 éves kortól.

 

Belépőjegy ára: 2.200 Ft

Elővételben: 1.900 Ft

HA Kulturális Központ

 

Zenés mesejáték a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar előadásában

A Koldus és Királyfiban Mark Twain klasszikusa elevenedik meg a többszörösen díjazott fiatal zeneszerző, Alpár Balázs zenéjével, ahol egy koldusfiú különös véletlen folytán a királyfi szerepében találja magát, míg a trónörökös pedig kénytelen koldusgúnyát ölteni. Kinek könnyebb a dolga? És vajon melyikük lepleződik le hamarabb? Kiből lesz az igazi király?  

Narrátor: Tarr Ferenc

 

Jegyár: 2.000 Ft felnőtt, 1.500 Ft gyerek/diák

 

március 18.

Ruszt József Kamaraszínház

17.00 Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház (Nemzeti Dobogó): „Egy jóltevő világ a mennyből kiderül” versszínház

 

március 19.

Ruszt József Nemzeti Színház

16.30 Pesti Magyar Színiakadémia: Holdcápa

 

március 19.

Kelemen László Kamaraszínház

18.30 Mome Design Intézet jelmez szakirány kiállításmegnyitó

19.00 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Johanna, Avagy Maradjunk Már Emberek

utána szakmai beszélgetés

 

március 20.

Katona József Könyvtár

10.00-15.00 „Jelen Lenni”” workshop mentálhigiéniai szakember vezetésével

 

március 20.

Ruszt József Stúdiószínház

16.00 Mate Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet Színházi Tanszék: Euripidész: Oreszteia

 

március 20.

Kelemen László Kamaraszínház

19.30 Kolozsvári Művészeti Egyetem: Mesél a bécsi erdő

Utána szakmai beszélgetés

 

március 21.

Katona József Könyvtár

12.00-15.00 Színházpedagógia workshop

 

március 21.

Kelemen László Kamaraszínház

16.30 Színház- És Filmművészeti Egyetem: Vérnász

 

március 21.

Ruszt József Stúdiószínház

19.00 Színház- És Filmművészeti Egyetem: A gömbfejűek és a csúcsfejűek

utána szakmai beszélgetés

 

március 22.

Katona József Könyvtár

10.00-13.00 Színésztréning

 

március 22.

Ruszt József Stúdiószínház

16.00 És 19.30 Újvidéki Művészeti Akadémia: Mezítláb A Parkban

Utána szakmai beszélgetés

 

március 22.

Kelemen László Kamaraszínház, Kulissza Kávézó

 

március 23.

Ruszt József Stúdiószínház

15.00 és 17.00 The Art Művészeti Ügynökség-Pozsonyi Színművészeti Főiskola: Művészet

Utána szakmai beszélgetés

 

Támogatók:

Kulturális És Innovációs Minisztérium

Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő

Magyar Művészeti Akadémia

HA Kulturális Központ

 

Filharmónia Kodály Bérlet 2023/24

MŰSOR:
EDVARD GRIEG: PEER GYNT
Ismeretlen vagy ismerős? A Henrik Ibsen drámai költeményéhez írt kísérőzene tételei között az ismert dallamok mellett számtalan ritkaság csendül fel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjén. 

Vezényel: Kocsár Balázs 
Szólista: Kriszta Kinga
Narrátor: Kovács J. István

Jegyár: 6.400 Ft
Jegyár kedvezmények: nyugdíjas és diák – 10 % kedvezmény

 

Hírös Agóra Otthon Mozi

 

Színes, magyar történelmi kalandfilm

R. Lóth Balázs Sz. Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Horváth Lajos Ottó, Koltai-Nagy Balázs

A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

 

Jegyár: 1.350 Ft

HA Kulturális Központ

 

Kecskemét és vonzáskörzete 7., 8. osztályos és középiskolai tanulói részére

Védnökök:

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét MJV polgármestere és

Őexc. Christo Polendakov a Bolgár Köztársaság nagykövete.

A nevezés és a részvétel: díjtalan

További információ: Dr. Jordan Petrov Bocskov dr.bocskov@gmail.com

Támogató:

Kecskemét Megyei Jogú Város Bolgár Települési Önkormányzata

Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.

Budapest Főváros Budafoki Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat  

Bolgár Köztársaság tiszteletbeli konzulja 

Katona József Könyvtár

 

Vendégünk: FÁBIÁN ÉVA mesemondó, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának tagja

A Katona József Könyvtár neve ma már elválaszthatatlan a magyar népmeséktől. Az elmúlt évtizedekben az udvari hírvivő üzenetére több ezer gyereke kelt útra, hogy átkeljenek az Óperenciás-tengeren, megmásszák az Üveghegyet vagy megmérkőzzenek a hétfejű sárkánnyal.

A meseszerető gyerekek és felnőttek számára kínál izgalmas szellemi kalandot, gazdag néphagyományunk mesemorzsáinak megismerését, felelevenítését a tavaszi mesenap.

A Mesetarisznya ezerféle kincset, múltunk, anyanyelvünk értékeit rejti. Ennek felfedezésében kiváló előadó, Fábián Éva lesz a segítségünkre.

Fábián Éva napjaink egyik legkiválóbb mesemondója. Nyelvileg, tartalmilag, stílusban egyaránt szépen, hitelesen, a magyar népi mesemondó hagyományt követve mesél kicsiknek és nagyoknak természetes, magával hozott bukovinai székely nyelvjárásban.

A Katona József Könyvtárban az egész nap a népmesékről szól. Könyvtári foglalkozásainkon az óvodásokat és kisiskolásokat kalauzoljuk majd ebbe a csodavilágban, de a könyvtárba betérő felnőttek is számíthatnak mesebeli próbákra.

Kapcsolódó eseményként hagyományosan gyermekkönyvtárosaink keresik fel a város környéki kistelepüléseket, hogy a mesetarisznya sok-sok mesemorzsáját szétosztva vigyenek ízelítőt a Tavaszi Fesztivál hangulatából a távolabb élőknek.

Fábián Éva mesemondása a kecskeméti közönségnek is biztosan maradandó élményt jelent majd.

A programra a belépés ingyenes!

HA Kulturális Központ

 

Az URBAN VERBUNK legújabb produkciója egy formabontó előadóművészeti 
koncepción alapuló előadás, amely a magyar néptánc gazdag kulturális 
örökségére épülve felhívja a figyelmet a jelen égető globális társadalmi kérdéseire 
úgy, hogy ezzel az európai- és nemzetközi színpadok közönségeinek is vonzó 
kínálatot teremt.

A show központi témája a társadalmunkat egyre nagyobb mértékben érintő
mesterséges intelligencia kérdésköre. Bár napról napra az életünk egyre 
meghatározóbb tényezőjévé válik, e technológia megjelenítése a színpadi 
táncművészetben eddig nem elterjedt

Az URBAN VERBUNK az általa képviselt progresszív, a világon egyedülálló 
néptáncstílus merész koncepciója alapján gondolja újra a zenei világot is: A 
komolyzene nagyjainak legismertebb zeneművei egyedi hangszerelésben, 
szimfonikus zenekari kísérettel, crossover hangzásban hallhatók, a világ 
legnagyobb popelőadóinak slágereivel együtt.

A tánc és a zene mellett az előadást kísérő, grandiózus vizuális elemek (több mint 
2500 liter vízzel feltöltött medence, lángoló padló, 40 négyzetméteres 
trambulinszőnyeg) együttesen egy mozihatást elérő szórakozási élményhez 
járulnak hozzá, mely élmény mind a popkultúra-, mind a színház-, mind pedig az 
opera közönségének teljesen egyedülálló.

Rendező, koreográfus: Moussa Ahmed Harangozó Gyula- és Junior Prima díjas táncművész és koreográfus, az URBAN VERBUNK művészeti igazgatója

Belépődíj: 7.900 Ft

Otthon Mozi

 

A Punnany Massif zenekar az elmúlt évtizedben sokakkal megszerettette egyedi recept alapján kikevert hangzásvilágát. Mára a hazai zenei élet egyik meghatározó áramlatává vált ez az eredetileg egzotikusnak számító mixtúra, az élő hangszerekre, zenekarra épülő, magyarul előadott, funk-rockot, népzenét, elektronikát ötvöző hip-pop. A 2016-os évet egyfajta alkotói szabadságnak tudták be a zenekar tagjai, három év után kihoztak egy új lemezt, és visszafordultak a stúdió felé. Befelé. Ennek a folyamatnak a lezárása a kifejezetten hangversenytermekre készült műsor. A jól ismert kedvencek elemeikre szedett, átöltöztetett és újra összerakott változataira, soha nem hallott, látszólag önkéntelenül összeálló új kompozíciókra, a Punnany-hangzás talán eddigi legőszintébb kifejezésére számíthat a közönség.

 

MÜPA10 – JUBILEUMI HÉTVÉGE – Müpa saját produkció

Punnany Massif:

zene, szöveg – Felcser ‘Rendben Man’ Máté

szöveg – Farkas ‘Wolfie’ Roland

DJ – Piszkár ‘R-NoLD’ Bálint

billentyű – Bolbach ‘Deepy’ Gábor

gitár, vokál – Iványi ‘Szevasztok’ Szabolcs

basszusgitár – Heilig Tomi

hegedű – Lipics ‘Prof.Lip.’ Gergő

ének – Meszes ‘Meszi’ Balázs

dob – Czimerman ‘Czimi’ Csaba

trombita – Szekeres ‘Szeki’ Norbert

Közreműködik:

hegedű – Kónyai Flórián

 

Műsoridő: 2 óra

 

A program ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött!

 

Bozsó Gyűjtemény

 

Nagy István (1873. március 28., Csíkszentlélek – 1937. február 13., Baja) művészete elementáris erővel hat a nézőre. Szűk szavú, de lenyűgöző kompozíción tájak és az ott élők jelennek meg. A szénnel, pasztellel rótt műveivel nem hízeleg, mégis transzcendentálisan hatja át minden vonását elkötelezettsége az erdélyi havasok és az alföldi síkság iránt, elkerült minden felesleges vonást. Vándorolt és menekült egy életen keresztül. Egyrészt az alföldi festészet képviselőjének tekintik, akinek jelentős hatása volt a téma és a szemlélet közvetítésében a következő művésznemzedékek felé, másrészt a magyar konstruktivizmus egyik hírnökének az egyre hangsúlyosabb, geometrikus szerkesztésből fakadóan.

A Bozsó Gyűjtemény elkötelezett a magyarországi magángyűjtemények bemutatása iránt, lehetővé téve a nagyközönség számára rejtett műtárgyak megismerését.

A tárlat egy sorozat harmadik része, amely során a jelenkori magyarországi műgyűjtés egyiik legfontosabb magángyűjteményéből emel ki válogatást. Kemény Gyula festőművész, restaurátor kollekciója megkerülhetetlen minden fontos hazai gyűjteményes kiállítás létrehozásakor akár egy korszak, akár egy meghatározó életmű bemutatásáról legyen szó.

 

A kiállítás látogatható: március 21. és május 12. között, csütörtöktől vasárnapig 10:00 – 18:00-ig

Katona József Könyvtár

 

Előadó: DR. TURAI LAURA költő, irodalomtörténész

Az eddigi szakirodalom általános fogalmi rendszeren belül vizsgálta a két szerző érintkezési pontjait. Turai Laura előadásában két évtizednyi kutatómunkájából kiemelve vázol fel néhány fontos tematikát, melyek által a konkrét verskorpuszokon keresztül juthatunk el olyan összefüggésrendszerekhez és metaforikai csomópontokhoz, melyek a Pilinszky-recepció hagyományos megközelítésén túl misztika és líra találkozását a katolicizmus, a filozófia és a teológia holdudvarában érik tetten. Az irodalomtudomány területén belül a komparatisztika módszereit fölhasználva reflektál a „lemondás”, „figyelem”, „kereszt” és az „űr” kérdésköreire, különös tekintettel a költő Kráter című kötetére, s utalva néhány, eddig még kiadatlan, saját fordításában korábban publikált Simone Weil-idézetre, melyek hozzásegíthetnek, hogy eddig ismeretlen fényben láthassunk rá erre a két rendkívüli, saját területén korszakalkotó személyiségre.

A programra a belépés ingyenes!

HA Kulturális Központ

Búcsúzik Kecskemét egyik legnagyobb hagyományú fesztiválja. Az utolsó Bohém Fesztivál különleges programmal jelentkezik: a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band a szenzációs Bratislava Hot Serenaders és a legendás Original Prague Syncopated Orchestra társaságában mutatja be a XX. század első felének magyar, szlovák és cseh tánczenéjét, elfeledett, de a két világháború között népszerű számokat előásva és újrahangszerelve. A fesztiválon lesz Gershwin-emlékkoncert is a Kék rapszódia eredeti verziójának bemutatójával és nem maradhat el a közös örömzenélés sem.

PROGRAM:

március 22. péntek 19.00-22.30 (színházterem)
PÉNTEK ESTI GÁLA: MAGYAR ÉS CSEH JAZZÖRÖKSÉG

Bohém Ragtime Jazz Band, Original Prague Syncopated Orchestra
swingtánc: Madison Tánciskola & Pepita Tánciskola fellépőcsapata

Belépő: 4.900 Ft

március 23. szombat 11.00-12.30 (105-ös terem)
A JAZZ ARANYKORÁNAK SZLOVÁK, CSEH ÉS MAGYAR JAZZÖRÖKSÉGE
Előadók: Juraj Bartoš (Bratislava Hot Serenaders), Jan Pospíšil (Original Prague Syncopated Orchestra), Dr. Ittzés Tamás (Bohém Ragtime Jazz Band)

Moderátor: Dr. Zipernovszky Kornél újságíró, jazztörténész és Kurutz Márton filmtörténész

A belépés díjtalan.

 

március 23. szombat 15.00-16.30 (színházterem)
KAMARAJAZZ: TISZTA AMERIKA

Bohém Ragtime Jazz Band, Bohém Trió, Original Prague Syncopated Orchestra, Bratislava Hot Serenaders tagjai, Korb Attila

Belépő: 2.900 Ft

 

március 23. szombat 19.00-22.30 (színházterem)
SZOMBAT ESTI GÁLA: SZLOVÁK JAZZÖRÖKSÉG ÉS GERSHWIN-EMLÉKEST

Bratislava Hot Serenaders, Karel Košárek, Bohém Ragtime Jazz Band
swingtánc: Keep Swinging Tánciskola fellépőcsapata

Belépő: 4.900 Ft

 

március 23. szombat 22.30-01.00 (előcsarnok)
jam session, swingtáncparty
Házigazda: Bohém Trió & Korb Attila
Résztvevők: magyar, cseh és szlovák zenészek, swingtáncosok

A belépés díjtalan.

 

március 24. vasárnap 11.00-14.00 (színházterem)
Zárókoncert, jam session

Bratislava Hot Serenaders, Karel Košárek, Bohém Ragtime Jazz Band, Original Prague Syncopated Orchestra

Belépő: 3.900 Ft

BÉRLET a Bohém fesztivál összes koncertjére: 13.900 Ft

Bérletek és jegyek kaphatók a bohemragtime.jegy.hu oldalon, valamint a helyszínen.

Rendező: Kecskeméti Jazz Alapítvány

Támogatók: Nemzetközi Visegrádi Alap, Kecskemét Megyei Jogú Város (Kecskeméti Tavaszi Fesztivál), ATRA Kft., LOGALL Kft., Kamleithner Kft., OKTO-Plus Kft., Gépész Holding

Bővebb információ a fesztiválról: www.bohemfesztival.hu

Evangélikus Templom

 

Fiatal kecskeméti komolyzenei tehetségek bemutatása a nagyközönség
előtt. A cél a kodályi örökség ápolása, a zenei hagyományok
átörökítése és a zenei tehetségek  felkarolása.


A rendezvény egyediségét a fiatal zenészek jelentik, akik pályájuk
elején már olyan tehetséggel vannak megáldva, hogy érdemes
plénumot biztosítani számukra. Ez a Kecskeméti Zenészegylet
életében is új még, hiszen a komolyzene képviselőit csak
érintőlegesen hívtuk meg koncertezni. A fiatal muzsikusok bemutatása
egy új dolog kezdete és egy színfolt lehet az egyesületünk és a
város zenei életében is.


Tervezett műsor: Triók: Ian Clarke: Maya; Doppler-triók;
Sosztakovics: h-moll Prelűd
Duók: Elgar; Debussy; Fauré; Bach; Kodály valamint saját dalok
Szóló: Modern gitárdarabok; Das Wohltemperierte Klavier néhány
darabja zongorán; Bach csellószvitek pár tétele; Bartók és
Schumann művei.

 

A belépés díjtalan!

Katona József Könyvtár

 

KÁLLAI ERZSÉBET ÉNEKMŰVÉSZ SZÓLÓESTJE

Zongorán közreműködik: NEMES DÓRA

Zenetörténeti kommentár: VIRÁG BARNABÁS

Térben és időben is széles spektrumot járhatnak be a zenés utazás résztvevői Kállai Erzsébet énekművész szólóestjén, Virág Barnabás idegenvezetésével. Barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi; népi imádság, magyar népdal, motettatétel és operaária egyaránt szerepel a programban. Az első állomás Kunszentmiklós és az egyetlen összefüggő kun nyelvi emlék, a Kun miatyánk. Télen talán még Velencében is jobb egy gondolánál a fűtött Teatro Lirico: 1709 decemberében itt került sor Händel Agrippinájának ősbemutatójára. A címszereplő áriáját követően nyugat felé, Milánóba vesszük az irányt, ahol 1773-ban Mozart a kasztrált énekes, Venanzio Rauzzini számára komponálta Exsultate jubilate c. motettáját. Richard Wagner előfutára, Carl Maria von Weber 1821-ben, Berlinben mutatta be A bűvös vadász c. munkáját, ami a német romantikus opera szimbolikus kezdőpontjává vált. Honvágy lesz úrrá azon, ki otthonától hosszan van távol. Hazatérünk hát, hogy Katona József, Egressy és Erkel munkája nyomán a Nemzetiben tanúi legyünk Melinda kétségbeesett könyörgésének: „Ölj meg engemet Bánk, oh ölj meg! Áldom én, ha lesúlyt a két karod…” Bartók Béla feldolgozásaival kanyarodunk át a 20. századba, s térünk vissza egyúttal az ősi magyar népzene világához. A kirándulást és a napot egy csángó esti ima zárja.

 

A programra a belépés ingyenes!

Nagytemplom

 

Szereplők:

Mária: Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas, Érdemes művész

Jézus: Sasvári Sándor Jászai Mari – díjas

János: Tolcsvay László Erkel – díjas

Heródes: Tóth József

József: Dobos László

Közreműködik a Rotunda énekegyüttes Tóthné Mózer Annamária vezetésével. 

A Mária evangéliuma című rockopera ősbemutatója 1991-ben a Madách Színházban volt, s még ugyanabban az évben a Szegedi Szabadtéri Játékokon is színre került. A művet bemutatták Szlovákiában, Svájcban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban. Bemutatták számos magyarországi helyszínen, köztük Pannonhalmán a pápa látogatása tiszteletére.
A színpadra írt – itthon és külföldön több mint ötszáz előadást megért – mű oratórikus előadásának különlegessége, hogy János szerepét Tolcsvay László énekli.

A koncert az eredeti színpadi mű oratórikus változata.

Belépődíj: 5.600 Ft

 

HA Kulturális Központ

 

Képző- és iparművészeti tavaszi vásár és lazuló

Egy tér egyedi tárgyakkal, művészeti alkotásokkal, zenével.

 

Nyitva tartás:

március 23. 10.00-18.00

március 24. 10.00-16.00

Ciróka Bábszínház

 

A Kövér Béla Bábszínház vendégjátéka

 

Szenzáció Kecskeméten!!!

A szegedi kuflik beköltöznek egy vasárnap délelőttre bábszínházunkba. Fityirc, Pofánka, Bélabá, Hilda, Zödön, Titusz és Valér.  Hét kufli egy kupacban.

A Dániel András meséi alapján készült vendégelőadással várjuk a kuflirajongókat a Ciróka Bábszínházban.

 

Családi előadás 4 éves kortól.

Belépőjegy ára: 2.200 Ft

Elővételben: 1.900 Ft

Piarista Gimnázium díszterme

 

„Kodálytól Phil Collins- ig”

A koncert vendég együttese:

HALAS CONCERT BAND
Vezényelnek: Kuna Lajos és Lauer Zsolt

A hangverseny „Hírös” szólistája: BEKE MÁRK (Amsterdam) harsonás, a 2018-as VIRTUÓZOK győztese

Műsoron többek között komolyzenei átiratok (Gustav Holst, Kodály Zoltán, Kálmán Imre), népszerű filmzenék (John Williams), pop, rock, jazz könnyűzenei átiratok (Deep Purple, Earth Wind & Fire, Phil Collins) szerepelnek.

A hangverseny további szólistái: Horváth Brigitta, Molnár Fanni – piccolo, Csuvár Anna – fuvola.

A belépés ingyenes.

Katona József Könyvtár

 

A Forrás 2024. márciusi lapszámának bemutatója

A Forrás folyóirat 2024 márciusában ünnepli indulásának 55. évfordulóját. A lap az eltelt évtizedek alatt az egyetemes magyar kultúra fontos műhelyévé nőtte ki magát.

Az esten az évfordulóra megjelentetett jubileumi lapszám meghívott szerzői és a folyóirat szerkesztői lépnek fel: Buda Ferenc, Csenki Nikolett, Fekete Vince, Füzi László, Füzi Péter, Juhász Tibor, Pál-Kovács Sándor és Pintér Lajos

Házigazda: Kriskó János televíziós szerkesztő.

Köszöntőt mond Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét városának polgármestere.

A programra a belépés ingyenes!

Nemzetközi Kerámia Stúdió

Megnyitó: 2024. március 28. szerda 17.00

A kiállítást megnyitja: Szigeti Kármen-Szofia

Köszöntőt mond: Kontor Enikő keramikusművész

 

VILÁGHÍRÖS KECSKEMÉT- VILÁGRASZÓLÓ KECSKEMÉT

A világszinten ismert Nemzetközi Kerámia Stúdió egy nemzetközi kerámiaművészeti központ, művésztelep, oktatási központ. A világ minden tájáról érkeznek keramikusművészek Kecskemétre, hogy kísérletezzenek, kutassanak, tovább-képezzék magukat és megvalósítsák saját ötleteiket. Ez a különleges alkotói szellemiség összeforrt Kecskemét város nevével. A közel 45 éves működés során, a Stúdióban készült alkotásokból mára egy nemzetközi jelentőségű kortárs kerámia gyűjtemény született, melyből egy válogatott metszetet mutatunk be sokoldalú kiállításunk keretében, a Tavaszi Fesztivál programsorozatához kapcsolódva.

A kiállításmegnyitót követően, a műkedvelő közönséget egy izgalmas tárlat várja kiállítótereinkben. Kerámia fali képek, szokatlan formájú fali tárgyak, valamint olyan alkotások lesznek láthatóak, amelyek csak most, ennek a kiállításnak a keretében válnak „függelékekké” …

A kiállítás megtekinthető: 2024. április 13-ig, keddtől szombatig, 14-18 óra között

Ciróka Bábszínház

 

Nagy Mari színművész önálló estje

Mi a hit? Meg kell-e halni a hitért? Meg kell-e ezért halni egy anya fiának? Vagy bárki fiának? Vagy az anyának? Milyen az a világ, ahol egy anyja szeme láttára keresztre feszített fiú a remény jelképe? Szebb ez az új, megváltott világ? Milyen terhet hordoz az az anya, aki elengedte a fiát? Cserébe a világért. A világ megváltásáért. Elengedte-e egyáltalán? Mégis, mit jelent egy anyának, egy fia nélküli világ?

Az előadást 16 éves kortól ajánljuk.

Belépőjegy ára: 5.400 Ft

Elővételben: 4.200 Ft

Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjtemény

 

TRADICIONÁLIS HÚSVÉTOLÓ CSALÁDI NAPOK A NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN

 

március 30.

TOJÁSFESTÉS BERZSELÉSSEL, ÍRÓKÁZÁSSAL

 

április 1.

14.00  „Halnak a szájából, a tengernek a fenekéről, a napnak a háta mögül, a madárnak a szárnya alól” – interaktív családi kincskeresés a Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán

15.00  Hagyományos húsvéti locsolkodás – bemutató a Kecskemét Táncegyüttes közreműködésével

16.00 -18.00  Népzenei koncert és táncház Közreműködik a Csipkefa zenekar

Egész délután folyamán ingyenesen igénybe vehető programjaink:

 

Időszaki kiállítás:

„Magamban is helyén van a lélek…” – Pásztorhagyományok, pásztortársadalom, pásztor életmód a Kecskemét környéki és a kiskunsági pusztákon

 „Kecskeméti kiválóságok…” – gasztronómiai ízkavalkád

Kenyérlángos és húsvéti kalács

Mihócsa pálinkamanufaktúra kecskeméti gyümölcsökből készült pálinkái

Domján kisüzemi sörfőzde sörkülönlegességei

Bike-Coffee

Kedvezményes étel és italfogyasztás! A programokon való részvétel díjtalan!

Ezen a napon a Népi Iparművészeti Gyűjtemény állandó kiállítása zárva tart, az időszakos kiállítás azonban a délután folyamán bármikor, szabadon megtekinthető. A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

EVANGÉLIKUS TEMPLOM

Barokk bérlet

 

Műsor:

  1. Schütz: Die Sieben Worte Jesu Chrsiti am Kreuz
  2. A. Vivaldi:
  3. – Concerto grosso RV 578
    – Concerto grosso RV 565
    – Credo RV 591

  4. Közreműködik:
    Komáromi Márton (tenor), Szerdahelyi Pál (bariton), Kecskeméti Énekes Kör

Vezényel: Erdei Péter

Belépődíj: 4.500 Ft

 

Katona József Könyvtár

 

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a Kecskemétről elszármazott Kossuth-díjas színésznő, Piros Ildikó új, önálló előadóestje kerül bemutatásra.

A szülővárosára mindig büszke művész, aki a város népszerűsítésének elismeréseként megkapta a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára címet, legújabb műsorában összegző vallomást tesz életpályájáról, melynek fontos része volt a kecskeméti indulás is.

A programra a belépés ingyenes!

HA Kulturális Központ

 

2009-ben búcsúztunk el Magyarország XX. századi krónikásától, Cseh Tamástól, aki generációk számára nyújtott meghatározó élményt.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében fantasztikus estet kínálunk a Hírös Agóra Kulturális Központban április 4-én, csütörtökön 19 órától.

A Bereményi Géza dalszövegei által teremtett világ, ami a 70-es, 80-as évek Budapestjének, és a magyar városlakók életének sajátos nézőpontból szemlélt, érzékletesen bemutatott világa, Cseh Tamás és Másik János dalain keresztül lett a magyar könnyűzenei kultúra méltán népszerű része.

A Bonus Track Band és neves hazai színész barátaik ezekből a dalokból válogattak koncert műsort, ami a „Százféle változatban” címet kapta. Ez a cím -mely a műsorban elhangzó egyik dal sora is egyben- utalás. Utalás a dalok megszólaltatásának sokszínűségére, és utalás az énekesekre is, akiket főleg a színházi életből, tévésorozatokból, valamint a filmvászonról ismerhet a hazai közönség.

Az est fellépő énekesei: Fekete Linda, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Ónodi Eszter, Simon Kornél, Thuróczy Szabolcs, Törőcsik Franciska és Trokán Anna.

 

Jegyár: 8.900 Ft

 

KKJM Népi Iparművészeti Gyűjtemény

 

Előadók:

Nagy Mari, a Népművészet Mestere

Vidák István, a Népművészet Mestere

Műhelymunkával, filmvetítéssel egybekötött szakmai nap

Vidák István és Nagy Mari előadása és műhelyfoglalkozása ízelítőt nyújt a gyapjúfeldolgozó mesterség tevékenységeiből. Szó lesz a juh-fajtákról, a gyapjú mosásáról, fésüléséről, festéséről, bemutatásra kerülnek régi festékesek, csergék, szőtt övek, hímzett párnák.

HA Kulturális Központ

 

HA Design
Iparművészeti vásár

Kecskeméten az elmúlt években kiemelt szerepet kapott a művészet, az alkotás, az egyediség és a minőség. A Hírös Agóra új sorozatként életre hívja a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a HA DESIGN stílusteremtő eseményét. Többek között olyan prémium színvonalat képviselő iparművész-tervezők fogadták el meghívásunkat, mint Király Fanni, Konsánszky Dóra és Horn Enikő, akiknek lételeme a kreativitás, az önálló szemlélet, az innovatív alkotás létrehozása.

Magyarországon és külföldön egyaránt magasan jegyzett iparművészek egyedi, limitált tervezéseiből – designer ruhák és kiegészítők, ékszerek, home&dekor – válogathatnak azok, akik ellátogatnak a Hírös Agórába.

Ünnepélyes megnyitó: április 6. szombat 14.00

Április 6-án és 7-én minden az egyedi alkotások, a grandiózus vásártér, az innovatív ötletek és a kultúra körül forog majd Kecskeméten. Elrugaszkodva a fast fashion-től, egy lépéssel közelebb a luxusmárkákhoz, de mindenképp az egyediség hívószavával.

Magas színvonalú programok, a tavasz legújabb trendjei: ez a 2024-es Kecskeméti Tavaszi Fesztivál új programeleme, a HA DESIGN


Nyitvatartás:

április 6. szombat, 10.00-21.00

április 7. vasárnap, 10.00-17.00

HA Kulturális Központ

 

A Liliom Produkció előadása

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kaladjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
Mindannyian az ötvenes éveikben járnak, így a forró andalúz vidéken nemcsak a meleggel, hanem saját hőhullámaikkal is meg kell küzdeniük.
A történetből a sármos férfi sem hiányozhat… ám az ő szerepe legyen meglepetés.

Szereplők: Détár Enikő, Ladinek Judit, Fésűs Nelly, Kokas Piroska, Szőke Zoltán

Rendezte: Tallós Rita

Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda

 

TELTHÁZ!

Ciróka Bábszínház

 

Történetünk kezdetén a hároméves Babaróka először megy kölyökőrzőbe, ahol nem lehet vele Mamaróka. Felnőtt fejjel sem könnyű az elválás a gyermekünktől, de a kicsik még nehezebben élik meg ezt a helyzetet. Milyen szerepet tölt be az óvónéni, aki egy sétáló tulipán, Babaróka életében? Ki lesz a barátja? Egyáltalán hogyan kell barátkozni? Tudnak-e együtt játszani a kicsik és a nagyobb kölykök? Ilyen egyszerű és mégis bonyolult kérdések merülnek fel Babaróka rövid történeteiben. Az előadás során végig követhetjük, ahogy egy kisróka számára kinyílik a világ.

Családi előadás 4 éves kortól.

Belépőjegy ára: 2.200 Ft

Elővételben: 1.900 Ft

Kecskeméti Városháza Díszterem

 

A királyi udvarok minden korban a legkiválóbb zenészeket, a  „zene királyait”  foglalkoztatták. A legjobb zene szólt a lakomák asztalainál éppúgy, mint a koronázások, temetések, vagy az egyházi szertartások alkalmával. A zene az uralkodók műveltségének alappillére volt és az a mai napig. Némely uralkodó olyan mesterien bánt a hangszerével, hogy felvette a versenyt korának legjobb előadóművészeivel (Nagy Frigyes), mások a zeneszerzés területén alkottak maradandót ( VIII. Henrik). A program izgalmas kalandozás Európa királyi/császári udvarainak zenei világában a 16.századtól napjainkig. Megismerhetjük az uralkodók zenei ízlését, ami  felöleli a klasszikus és a populáris műfajokat egyaránt.

Az Ars Nova Énekegyüttes tematikus hangversenyeinek sorába tagozódik be ez az új koncert program, ahol az énekhangon megszólaló alkotások mellet rézfúvósok, furulya, fuvola, lant, csembaló dinamikus, színes egymásutánja garantálja a szórakozást a város legszebb épületének dísztermében.

Műsor: 
VIII. Henrik, Josquin Des Prez, Nagy Frigyes, C.Ph.E.Bach, Joseph Haydn, W-A. Mozart, MacMillan, Elton John alkotásai

Közreműködők:
Ars Nova Énekegyüttes
Voice and Brass – a Kuna testvérek rézfúvós együttese
Faragó Csilla – fuvola
Homoki Zsolt – lant
Papp Rita – csembaló
Szeghő Anna – furulya
Művészeti vezető, karnagy: Kiss Katalin

A belépés díjtalan!

Katona József Könyvtár

 

Előadó: DR. KOVÁCS SÁNDOR a LFZE professor emeritusa, a Doktori Iskola tiszteletbeli elnöke

Bartók Bélát nem csupán a Kodály Zoltánhoz fűződő szakmai kapcsolata és barátsága köti Kecskeméthez. 1913. február 1-jén a Kecskeméti Dalárda hangversenyén a Gyermekeknek sorozat tételei mellett a Román népi táncok, a Medvetánc, az Este a székelyeknél, a Két burleszk, a Tíz bagatell és az Allegro barbaro szerepelt műsorán. 1927-ben adott második és 1929-ben adott harmadik kecskeméti koncertjén saját művei mellett Scarlatti, Mozart, Beethoven, Liszt és Debussy kompozícióit játszotta. Bartók 1907 nyarán a kecskeméti Városi Zeneiskola későbbi igazgatójával, M. Bodon Pállal közösen gyűjtött népdalt az Olt völgyében. Vásárhelyi Zoltán helyi működése során pedig Schütz és Purcell magyarországi bemutatói mellett Kodály és Bartók kórusainak ősbemutatóit is vezényelte (1936). Vásárhelyi Zoltán 1937. április 18-án Éneklő Alföld címmel Bartók-kórusok bemutatására hívta meg a kecskeméti és a szomszéd városok énekkarait: tíz énekkar huszonegy Bartók-kórusművet mutatott be. Az előadás a kecskeméti kötődések ismertetése mellett Bartók Amerikában töltött éveit mutatja be. Az ebben az időszakban született kompozíciók (Concerto, Szólószonáta hegedűre, Brácsaverseny, III. Zongoraverseny) különös izgalmat tartogatnak a hallgató számára.

A programra a belépés ingyenes!

HA Kulturális Központ

 


Előadja a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES


A Kárpátok visszhangja című előadásban olyan válogatást állít színpadra, amelyben a magyar nyelvterület legszebb táncai mellett különös hangsúlyt fektet az eredeti és stílusos előadásmódra. Legendás csárdások, erdélyi és magyar cigány táncok, üveges karikázó és persze a világ egyik legvirtuózabb férfitánca, a legényes is helyet kap a koreográfiában, amely során a nézők – ha csak lélekben is – de a Rábaköztől a Székelyföldig a Sárköztől a Matyó vidékig vagy Dél-Alföldig, de együtt utazhatnak a táncosokkal.

Táncjáték 60 percben.

Alkotók:
Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara.

Szakmai vezető:
Zs.Vincze Zsuzsa Harangozó-díjas érdemes művész

Rendező-koreográfus:
Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzet Művésze

 

Belépődíj: 5.500 Ft

 

HA Ifjúsági Otthon

 

Rendhagyó irodalomóra Radnóti Miklós születésének 115. évfordulója alkalmából

Krónika Radnóti Miklós utolsó hónapjairól,

Kőszegi Ábel „Töredék” című munkája, a Bori notesz és a költői más versei alapján

Elmondja: Tóth Péter Lóránt versvándor

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

A résztvétel: díjtalan, de regisztrációhoz kötött ilona.csizmadia@hirosagora.hu

OTTHON MOZI

 

Hangzó Helikon 10.0

Palya Bea, Kaláka, Sebő Együttes

A Hírös Agóra és a MÜPA együttműködésének eredményeként a Művészetek Palotájában rögzített nagysikerű koncertek ingyenes vetítése az Otthon Moziban. 

MÜPA10 – JUBILEUMI HÉTVÉGE – Müpa saját produkció

A magyarországi nép- és világzenei mozgalom kibontakozásában rendkívül jelentős szerepet töltött be a népi hangszerekkel kísért „énekelt versek” műfaja. József Attilát énekelve tűnt fel Sebő Ferenc is – mielőtt elévülhetetlen érdemeket szerzett a táncházmozgalom létrejöttében -, a Kaláka Együttes pedig immár bő negyvenöt éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet remekeinek megzenésítésével. Páratlanul koherens életművében megkerülhetetlen a Helikon és a Gryllus Kiadó közösen indított Hangzó Helikon sorozata, melyben 2004 óta huszonöt album jelent meg. Azt tanúsítva – Gryllus Dániel szavaival – hogy „a költészet és a versolvasás válságáról szóló hiedelmekkel ellentétben a versek iránti fogékonyság nem csökken. A költő, a zeneszerző és az előadó egymásra találása megnyitja az ember szívét és értelmét, felszítja természetes vonzódásunkat a vers, a ritmus és a zene iránt.”
A Művészetek Palotájában számos Hangzó Helikon-album bemutatkozott az elmúlt tíz évben. Ezekből ad ízelítőt Palya Bea, a Kaláka és a Sebő Együttes – többek között Arany János, József Attila, Kányádi Sándor, Kiss Anna, Kosztolányi Dezső, Lázár Ervin, Nagy László és Szabó Lőrinc verseinek előadásával.

Műsoridő: 00:35’

 

 

Szájról szájra 10.0

Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági

Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ági közös projektje a Szájról szájra, melyet 2008-ban mutattak be a Művészetek Palotájában, miután az lemezen is megjelent. A produkció sikerének okai közül most csak azt a változatosságot emeljük ki, ami a három énekes markánsan eltérő karakteréből adódik, és közben azt az egységet, amelyet egyfelől a közös éneklés, másfelől a jellegzetes zenei kíséret teremt. A magyar világzenei és jazzélet kiválóságainak játékában a népzenei hagyomány mély ismerete, illetve a kísérletező kedv és a többi zenei műfaj iránti nyitottság egyaránt szerepet kapott, lehetőséget biztosítva ahhoz, hogy a hölgyek a rájuk jellemző érzékenységgel, vitalitással és humorral köthessenek csokrot magyar és bolgár dalokból. Kézről kézre, vagy még inkább: szájról szájra adva őket.

MÜPA10 – JUBILEUMI HÉTVÉGE – Müpa saját produkció

 

Közreműködők:

gitár – Juhász Gábor

fúvós hangszerek, gadulka, billentyűs hegedű, buzuki – Nikola Parov

hegedű, ütőgardon – Mester László Pintyő

nagybőgő – Kovács Zoltán

ütőhangszerek – Dés András

Műsoridő: 00:35’

A vetítések ingyenesek, regisztrációs jegy szükséges!

 

Kecskemét Főtér

 

A Versmondók találkozója felvezető rendezvénye

Kányádi Sándor születésének 95. évfordulójára emlékezünk.

5 verset, versrészletet közös elmondása Kányádi Sándor és Kecskeméthez kötődő költők verseiből.

A versek szövege és további részletek honlapunkon olvasható.

A verseket előmondja: Krucsó Rita bábszínész

Közreműködik: a Kodály Iskola Antanténusz Gyermekkara

Karnagy: Szegedi Ildikó

A részvétel: díjtalan.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap 

Katona József Könyvtár

 

André Ferenc költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező, slammer. 1992-ben született Csíkszeredában, jelenleg Kolozsváron él. A Látó folyóirat szerkesztője.

Több mint száz irodalmi és slam poetry rendezvény szervezésében vett részt. Rendszeres fellépője kulturális eseményeknek az egész Kárpát-medencében, többek közt olyan városokban, mint Csíkszereda, Debrecen, Sepsiszentgyörgy, Győr, Dunaszerdahely, Komárom, Budapest stb. 2013-tól publikál verseket, 2014-től műfordításokat kortárs román irodalomból. Első kötete 2018-ban jelent meg a Jelenkor Kiadónál szótagadó címmel. Legújabb, tavaly megjelent könyvéről, a Kepler horoszkópírás közben letér a pályáról című verseskötetről, valamint költészethez való viszonyáról, világirodalomról, olvasásról, lapszerkesztésről a költővel Pál Sándor Attila, a Forrás szerkesztője beszélget.

A programra a belépés ingyenes!

Kecskeméti Kodály Iskola

 

Palotás Gábor ütőhangszeres művész immáron negyedik sorozatát állítja össze magyar szerzők darabjaiból. A sorozatok korábbi és jelenlegi célja az ütőhangszerek, az ütőhangszeres irodalom, azon belül is a magyar művek népszerűsítése.

A „Vibes & Wires” középpontjában a vibrafon és a kisdob áll. E különleges világba Iván Sára, Baráth Bálint, Horváth Balázs, Magda Dávid és Solti Árpád zeneszerzők újonnan megkomponált vibrafon művei mellett Palotás Gábor hattételes kisdobműve enged majd betekintést.

Támogatók, szponzorok: Kecskeméti Kodály Iskola, Sabian, Innovative Percussion

HA Kulturális Központ

 

Megérkezett Csányi Sándor egyszemélyes vígjátékának második része!

Sziasztok, Guszti vagyok. 
Legutóbb a szülőszobában találkoztunk. Most a munkahelyemen várlak titeket. Elhívtam tizenöt barátomat (érdekes módon mindegyiket Gusztinak hívják), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról. 
Van-e élet a szülés után? Meddig bírják a férfiak bent tartania levegőt, amikor egy fiatal lánnyal beszélgetnek? Egy tízes skálán mennyit segít, ha anyuka odaköltözik hozzátok? Meg lehet-e csalni valakit véletlenül? Létezik-e vasárnapi ebéd húsleves, rántott hús és gyomorgörcs nélkül? Illetve, hogy jobb ember lesz-e valaki, ha sokat mondják neki, hogy szerintem neked jobb embernek kellene lenned?

Gyertek! Jó lesz.

Belépődíj: 7.900 Ft, 8.900 Ft

Katona József Könyvtár

 

Előadó: DR. TÓTH PÉTER Erkel-és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, Érdemes Művész

Közreműködik: AURIN LEÁNYKAR, vezényel: DURÁNYIK LÁSZLÓ Kodály-, Csokonai- és Príma-díjas karnagy

A mai magyar kórusélet meghatározó, megkerülhetetlen alakja a Bartók-Pásztory-díjas Érdemes művész, Tóth Péter. Amatőr és profi kórusok egyaránt jó szívvel tűzik műsorukra alkotásait a világ minden táján. A zeneszerző egyik írásában megvédte Kodály munkásságát azoktól, akik „megnyomorító, szörnyű örökségként” tekintenek rá (Parlando, 2021/2). Mint írja, Kodály a semmiből teremtette meg a magyar kóruszenét, „kitaposta az első ösvényt, és azt mondta a követőinek, higgyétek el, hogy van út a pusztában, induljatok el bátran. Voltak, akik szürke epigonok maradtak, csupán a lába nyomát követték hűségesen, eredeti gondolatok nélkül, és voltak sokan, akik új utakra merészkedtek, új világokat fedeztek fel.” Ilyen bátor útkereső Tóth Péter is, aki az Aurin Leánykar Tóth Péter-estjén saját műveinek keletkezéséről, zeneszerzői megoldásairól, prozódiai kérdéseiről beszél.

A programra a belépés ingyenes!

Leskowsky Hangszergyűjtemény

 

könyvbemutató élőzenével

Weiner Sennyey Tibor, József Attila-díjas író, költő februárban megjelent A méhészet művészete c. könyvét mutatja be. Az irodalmi szövegekhez a Leskowsky Hangszergyűjtemény hangszereivel Szilágyi Áron gyűjteményvezető fest élő hangképeket.

Hogyan figyeljük meg a méheket mi emberek? Milyen a méhek társadalma? Milyen a méhek muzsikája? Hogy léteznek-e űrméhek? Kik voltak a méhsámánok? Az est során ezekre a kérdésekre is választ kapunk különleges zenei környezetbe ágyazva.

A program nem csak a szívnek és a szellemnek nyújt kellő táplálékot, hanem különleges mézkóstolóval kedveskednek a szervezők.

Kapunyitás: 17.45

Helyszín: volt Városi Mozi, 6000 Kecskemét, Rákóczi út 15. A bejárat az épület fő lépcsőjétől jobbra lévő kisebb lépcsőnél van.

Belépőjegy: 1.000 Ft

Megvásárolható a helyszínen, vagy elővételben a tixa.hu oldalon.

Korlátozott a férőhely!

HA Kulturális Központ

 

A VilágHírös Kecskemét Táncegyüttes idei külföldi szerepléseinek premier bemutatója „kicsit másképp”

Az idei évben 3 külföldi bemutatóra indul a Kecskemét Táncegyüttes Magyarországot, Kecskemét hírös városát képviselve nemzetközi fesztiválokon, versenyeken: Isztambulba, Süleymanpasa(Rodostó) városba és Brazíliába egy világversenyre utaznak.

Műsorukban kis ízelítőt láthat a közönség rendhagyó módon a külföldi repertoárokból, megfűszerezve a műsort videó és képi prezentációval az együttes eddigi éveinek sikeres nemzetközi szerepléseiről, szöveges kiegészítésekkel műhelytitkokról, kulisszák mögötti, próbatermi hangulatokról; azaz hogy hogyan készül a Kecskemét Táncegyüttes egy-egy ilyen megmérettetésre.

Belépőjegy: 3900 Ft

HA Ifjúsági Otthon

 

Kecskeméten a diákszínjátszásnak több évtizedes a hagyománya, színvonalas műhelymunka, fesztiválokon való szereplések, nyári alkotótáborok tették vidéki művészetpedagógiai bázissá a városunkat.

A kecskeméti diákszínjátszó csoportok új előadásukat hagyományosan a Tavasz Fesztivál keretében mutatják be

 

Program:

 

10.00 Játékra hangolva – Megnyitó

 

10.15 – 11.45 Nyitott színjátszó tréningek

Fedezd fel a színészt önmagadban!

színészmesterség tréning

vezeti: Varga Levente János

a Kaposvári Egyetem Színművészeti karának végzős színész hallgatója

 

Üzenetek szavak nélkül

a mozgásszínház kommunikációja

vezeti: Hojsza Henrietta, koreográfus, fizikai színházi rendező

 

16.00 –  19.00

Az Ifjú Morbid színpad és a Kadásokk színjátszó kör bemutató előadásai 

 

19.00  Improvizációs színház

Nincs szövegkönyv, nem tudjuk mi lesz, mindent a pillanat és a közönség alakít” interaktív előadás a derű és jókedv ígéretével.

A Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjainak előadása.

 

Információ: Józsa Katalin katalin.jozsa@hirosagora.hu; 30 365 7966

KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

 

Jóízű bábos mese 7 fejezetben

Mici királykisasszony két dolgot szeret a világon: a finom ételek megalkotását és királyi apukáját. Mondjuk, királyi apukája szerint igazán szerethetne egy harmadikat is, például a férjhez menést egy királyfihoz, lovaghoz vagy szakácsmesterhez. Mici királykisasszony azonban hallani sem akar a szerelemről meg a házasodásról – egy darabig. Azután pedig már ki sem tudja verni a fejéből azt a titokzatos idegent, akit elég volt egyszer látni, hogy megszeresse… Hogy ebből mi sül ki?

Írta és rajzolta: Szegedi Katalin

Bábosra és bábokra igazította: Papp Melinda

Bábok, díszletek, jelmez: Szegedi Katalin, Tóth Krisztina, Néder Norbert

Zenével fűszerezte: Szabó Balázs

Az egészet jól kifőzte és eljátssza: Tóth Krisztina

Ajánlott életkor: 3 éves kortól.

 

Belépődíj: 1.500 Ft

Kodály Iskola – Nemesszeghy terem

 

Emlékhangverseny Kocsár Miklós 90. Születésnapja Tiszteletére

 

Műsor:

Kocsár Miklós-Csanádi Imre: Gyermekkarok

Miraculum gyermekkar, vezényel: Durányik László

 

Kocsár Miklós: Három noktürn

zongorán előadja: Madarász Éva

 

Kocsár Miklós: I. fúvósötös

előadja a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar fúvós ötöse

Dratsay Ákos-fuvola

Földes Mónika-oboa

Mészáros Orsolya-klarinét

Somogyi Zoltán-fagott

Palatinus Ferenc-kürt

 

Kocsár Miklós: Májusi kétségbeesés /Kányádi Sándor verse/

                            Suhanj szerelem /James Joyce verse/

Kecskeméti Énekes Kör

 

Zongorán közreműködik: Lestákné Valasek Szilvia

 

Magnificat

 

Orgonán közreműködik: Révész László

 

Vezényel: Erdei Péter

 

Ezzel a hangversennyel Kocsár Miklós Kossuth- és Erkel- díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia egykori rendes tagja emléke előtt tisztelegnek Kecskemét város zeneművészei.

A világhírű zeneszerző életében gyakran megfordult városunkban, születésének kerek évfordulóiról legtöbbször Kecskemét is megemlékezett.

Kocsár Miklós életműve rendkívül gazdag. Kórusműveit, melyek a kodályi hagyományra építve találtak új utakat, a hazai kórusok mellett számtalan országban éneklik Japántól az Egyesült Államokig, művei jelen vanak a legrangosabb versenyeken, fesztiválokon. Szövegválasztásában ott van szinte az egész 20. század magyar költszete, de sokat írt latin egyházi szövegekre is. Fúvós hangszerekre írott művei egész korán felkeltették a szakma érdeklődését itthon és külföldön. Városunk előadóművészeivel is szoros kapcsolatot ápolt. Dratsay Ákos- Berényi Bea részére fuvoladarabokat, a Kodály iskola kórusai  és az egykori Pedagógus Énekkar részére kórusműveket írt.  A mai est műsorával adózni szeretnénk a 20-21. század egyik legnagyszerűbb magyar zeneszerzője emlékének.

 

Támogatóink: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő

Ciróka Bábszínház

 

Mesénk szereplője egy csodálatos almafa. Pattanó rügyekkel, pirosló almákkal, színes levelekkel, csilingelő jégcsapokkal meséljük el, hogyan lesz a tavaszból nyár, abból ősz, és miként köszönt ránk a csillogó tél.

Az előadást végén a játéktér kinyílik, és a színészek segítségével játszótérré változik.

 

Első színházi élmény 4 éven aluliaknak.

 

Belépőjegy ára: 2.200 Ft

Elővételben: 1.900 Ft

HA Kulturális Központ

 

SZÍNPADON AZ EXPERIDANCE

A HÍRÖS AGÓRA BEMUTATJA:
CINDERELLA – MESE AZ ELVESZETT CIPELLŐRŐL ÉS A MEGTALÁLT BOLDOGSÁGRÓL

Garantáljuk, hogy nemcsak a kicsiknek, de a szülőknek is maradandó élményt nyújt a TBG és a Re-Production szuperprodukciója. Az ismert Hamupipőke történet ezúttal ősi tartalmi formájában, de Pozsgai Zsolt író csodálatosan egyedi feldolgozásában, tánc- és mesemusicalként kel életre. Az alkotók visszalépnek az eredeti történethez, kiegészítve az együttesre jellemző színpadi különlegességekkel, rendkívüli látványelemekkel. Történetünkben, a saját otthonában cselédként tartott lánynak a könyveiből varázslattal életre kelő legkülönfélébb mesefigurák az egyetlen vigaszai. Ők segítenek megtalálni Hamupipőkének a méltó életet és boldogságát, a feleséget kereső Herceg oldalán. Ehhez azonban még sok izgalmas kalandot kell átélniük, mert a boldogságot bizony nem adják oly könnyedén.

Az előadásban látványos jelmezparádé által kisérve (Debreczeni Ildikó), Gömöri Zsolt zeneszerző gyönyörű dalai hallhatóak, ezúttal prózai jelenetekkel tarkítva népszerű színészek előadásában. Mindezt olyan LED díszlet-látvány elemekkel felturbózva, amilyet Magyarországon ebben a formában ezelőtt még soha nem láthatott a nagyközönség.

Jegyár: 8.900 Ft

 

Támogatóink